Belépés


Tagok

Horváth Kristóf – karmester

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2002. – Ferenczy György Centenáriumi Zongoraverseny – ezüst díj
  • 2004. – X. Országos Zeneiskolai Zongoraverseny budapesti forduló – nívó díj
  • 2005. – Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny budapesti válogató – nívó díj
  • 2005. – Országos Bartók Béla Zeneiskolai Zongoraverseny országos döntő – dicsérő oklevél
  • 2008. – IV. Országos Zeneszerzés Verseny – döntőbe jutás

1991. január 24-én született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium természettudományi tagozatán végezte. 2009-ben felvételt nyert a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnöki szakára.

Zenei tanulmányait 1998-ban kezdte a Józsefvárosi Zeneiskola zongora tanszakán Zinovjeva Nataliánál. Zeneszerzéssel 2000 óta foglalkozik, kezdetben csak zongorára írt művek születtek, később inkább a kamaraművek domináltak. 2006 és 2010 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zeneszerzés szakán tanult, Kocsár Miklós, Huszár Lajos és Csemiczky Miklós növendékeként.

Dunay Luca – koncertmester

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2006. – Koncz János Hegedűverseny – dícséret
  • 2007. – Weiner Leó Kamaraverseny – kiemelt nívódíj
  • 2010. – Fermáta Érdemérem

1993. június 1-én született. Közismereti tanulmányait 2006 óta a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematika szakán végzi.

Zenei tanulmányait 2001 óta a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja Csiszár Emese, majd Tfirst Alíz irányításával.

Markó Gitta – I. hegedű

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2005. – Gorizia, Alfredo e Vanda Marcosig Hegedűverseny – IV. hely, különdíj
  • 2006. – I. Budapesti Rados Dezső Hegedűverseny &ndash arany díj
  • 2007. – Gorizia, Alfredo e Vanda Marcosig Hegedűverseny – IV. hely, különdíj
  • 2007. – Országos Koncz János Hegedűverseny – III. hely, különdíj
  • 2008. – Gorizia, Alfredo e Vanda Marcosig Hegedűverseny – III. díjnak megfelelő különdíj
  • 2009. – Gorizia, Alfredo e Vanda Marcosig Hegedűverseny – I. hely
  • 2009. – II. Budapesti Rados Dezső Hegedűverseny – kiemelt arany díj, három különdíj
  • 2009. – Fermáta Érdemérem

1996. február 06-án született. 2002-től a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola, majd 2008-tól az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanulója.

Zenei tanulmányait szintén 2002-ben kezdte a Szabolcsi Bence Zeneiskolában Kilián Hedvignél, 2008-tól Szászné Réger Judit növendéke a Józsefvárosi Zeneiskolában.

Szabadidejében szívesen olvas regényeket.

Pór Ágnes – II. hegedű

1993-ban született Budapesten. 1999-től 2005-ig a Szent Angéla Általános Iskola és Gimnáziumba, 2005-től 2009-ig a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumba, 2009 óta a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumba jár.

Zenei tanulmányait 1999-ben, 6 évesen kezdte meg a Járdányi Pál Zeneiskolában Werner Máriánál, majd Horváth Dénesnél. Később felvételt nyert Schultz Katalinhoz magánének tanszakra, emellett zenekar, zongora, szolfézs és összhangzattan órákra jár.

Szabadidejében szívesen olvas, táncol, illetve fontos számára a közösségi élet.

Balázs Bálint – cselló

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2007. – IX. Országos "Alba Regia" Kamarazene Verseny budapesti területi válogató – kiemelt nívó díj (kamara)
  • 2009. – III. Zeneiskolai Oboa Fesztivál – arany fokozat (kamara)

1987. április 18-án született Budapesten. Közismereti tanulmányait az Andor Ilona Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában kezdte 1993-tól, 1999-től az Árpád Gimnáziumban folytatta, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának tájépítészmérnöki szakán hallgató.

Zenei tanulmányait szintén 1993-ban kezdte az Aelia Sabina Zeneiskolában, ahol 2009-ig Kelemen Magdolna növendékeként tanult csellózni, valamint Fáth Helgánál és Boross Enikőnél kamarázott.

Számos amatőr kamarazenei együttes tagja.

Kaposi Bence – cselló

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2010 – Fermáta Érdemérem

1991. június 12-én született Budapesten. 1998 és 2002 között a Pannonia Sacra általános iskola, 2002-től 2006-ig a Szent Imre Gimnázium hallgatója. 2006 óta a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója.

1999 óta a Szabolcsi Bence Zeneiskolában Pejtsik Árpádnál csellózik.

Szabadidejében sokat olvas, a csellójáték mellett gyakran hallgat zenei felvételeket. Szívesen sportol, elsősorban a labdarúgás érdekli.

Sipos Nándor – cselló

1994 augusztus 19-én született Budapesten. Mind általános-, mind középiskolai tanulmányait a Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban végzi.

Zenei tanulmányait a Pesterzsébeti Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, 2000-ben kezdte meg cselló szakon Varasdy Zsuzsannánál.

Szabadidejében vív, basszusgitározik vagy makettez.

Bujk Zsuzsa – fuvola

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2008. – Fermáta Érdemérem

1990. december 24-én született Budapesten. Általános- és középiskolai tanulmányait a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium társadalomtudományi tagozatán végezte. 2009 óta az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának hallgatója.

1999-ben kezdett el furulyázni Kovácsné Ferenczi Zsófiánál a Józsefvárosi Zeneiskolában, majd két év múlva kezdte meg fuvola tanulmányait Matuz Gergely, majd Jankó József irányításával. Jelenleg Kovács Kinga növendéke. A zeneiskola kórusának is tagja.

Szabaidejét főleg a barátaival tölti el, ezenkívül cserkészkedik, szeret olvasni, sportolni, zenét hallgatni.

Mesterházy Nóra – altfurulya

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2010. – Fermáta Érdemérem

1992. április 24-én született Budapesten. Közismereti tanulmányait a Losonczi Téri Általános Iskolában, majd ötödik osztálytól a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban végezte.

Zenei tanulmányait 2000-ben kezdte meg a Józsefvárosi Zeneiskolában Munia Zoltánnál, 2004 óta altfurulyázik.

Szabadidejében elsősorban filmeket néz, olvas, vagy zenét hallgat.

Pálinkás Réka – oboa

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2006. – II. Zeneiskolai Oboafesztivál – arany díj
  • 2006. – Országos Zeneiskolai Oboa és Fagottverseny regionális válogató – kiemelt nívódíj
  • 2006. – Országos Zeneiskolai Oboa és Fagottverseny országos döntő – különdíj
  • 2008. – Fermáta Érdemérem
  • 2009. – III. Zeneiskolai Oboafesztivál – kiemelt arany díj
  • 2009. – Országos Oboa és Fagottverseny regionális válogató – arany díj
  • 2009. – Országos Oboa és Fagottverseny országos döntő – különdíj

1993. július 5-én született, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója.

2000-ben kezdett el furulyázni Munia Zoltán tanár úrnál a Józsefvárosi Zeneiskolában, 2003-tól ugyanitt oboázik. Zeneirodalmat szintén oboatanárától tanulja.

Szabadidejében gazdag közösségi életet él.

Mesterházy Anna – oboa

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2000. – Fővárosi Oboaverseny – kiemelt nívódíj
  • 2003. – IX. Országos Oboa és Fagottverseny regionális válogató – nívódíj
  • 2003. – I. Zeneiskolai Oboa Fesztivál – nívódíj
  • 2006. – X. Országos Oboa és Fagottverseny regionális válogató válogatója – kiemelt nívódíj
  • 2006. – X Országos Oboa és Fagottverseny országos döntő – 1. hely
  • 2006. – II. Zeneiskolai Oboa Fesztivál – arany fokozat, különdíj

1989. augusztus 18-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban végezte, 2008-tól az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán földrajz szakos hallgató, ahol terület- és településfejlesztést tanul.

Zenei tanulmányait 1996-ban kezdte a Józsefvárosi Zeneiskolában, ahol először furulyázni, majd oboázni tanult Munia Zoltántól. 2008 óta a Ferencvárosi Ádám Jenő Zenekar, 2009-től a Művész Zenekarnak is tagja.

Széleskörű zenei érdeklődése sokszínű koncertlátogatásaiban nyilvánul meg, ezenkívül szeret társaságba járni.

Mády György – klarinét

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2008. – Mozart Klub Hangszeres Verseny – summa cum laude arany oklevél
  • 2008. – Fermáta Érdemérem
  • 2009. – Mozart Klub Hangszeres Verseny – arany oklevél
  • 2010. – XI. Országos Zeneiskolai Klarinétverseny budapesti válogató – I.hely
  • 2010. – XI. Országos Zeneiskolai Klarinétverseny döntő – III. hely; Kovács Béla mű legjobb interpretálása különdíj

1990. december 20-án született Budapesten. A Práter Ének-Zene Tagozatos Általános Iskolában végezte el általános iskolai tanulmányait, a Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában érettségizett 2009-ben. Ezután a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ üzleti szakügyintéző szakának hallgatója volt.

Zenei tanulmányait 2000-től végzi Rozmán Lajos, Kolláth András, később Sólyomi Pál növendékeként a Józsefvárosi Zeneiskolában. Jelenleg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium klarinét szakos hallgatója, tanára Kraszna László.

Szabadidejében sportolni szokott, focizni illetve kosárlabdázni.

Feltser Gábor – klarinét

1991. október 30-án született Budapesten. Közismereti tanulmányait 2001 óta végzi a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

Zenei tanulmányait szintén 2001-től végzi a Weiner Leó Zeneiskolában, ahol Marschall Tamás, később Szécsényi László növendéke, szolfézst Horváth Csabánétól tanult.

Zenei érdeklődésén kívül kedveli a filmművészetet, a sportok közül az országúti kerékpározás és a darts vonzza a legjobban.

Kiss Mátyás – fagott

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2009. – Országos Oboa és Fagottverseny regionális válogató – nívódíj
  • 2009. – Országos Oboa és Fagottverseny országos döntő – 2. díj

1991. szeptember 8-án született Budapesten. Közismereti tanulmányait az Áldás Utcai Általános Iskolában kezdte 1998-ban, majd 2004-től 2010-ig az Árpád Gimnáziumban folytatta. Jelenleg az ELTE-TTK matematika szakos hallgatója.

Zenei tanulmányait 1999-ben kezdte a Járdányi Pál Zeneiskola furulya tanszakán, majd 2002-ben kezdett a furulya mellett fagottozni is. Tanára mindvégig Edőcs György. Szolfézst Simon Ágnes tanítványaként tanult.

Szabadidejében szívesen kerékpározik, olvas vagy társasozik.

Geda Márton – billentyűs, ütős

Fontosabb zenei eredményei:
  • 2008. – Fermáta Érdemérem

1992. április 12-én született Budapesten. Közismereti tanulmányait 2004-től 2010-ig a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnöki szakának hallgatója.

Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte meg 1999-ben Királyné Halácsy Katalinnál. 2004-től a Józsefvárosi Zeneiskola tanulója, zongoratanára Gyülvészi Gábor. Zeneirodalomra Munia Zoltánhoz jár.

Szereti a sportokat, főleg az úszást, a ping-pongot és a focit.

Kapcsolat Társoldalak